Vasárnap a Ferencváros II látogat Dunaharasztira

Az NB III Közép-csoport huszonhatodik fordulójában, a Ferencváros II-t látja vendégül a DMTK első számú felnőtt csapata, vasárnap 16:30-tól.

Nehéz meccseken van túl a Dunaharaszti, mivel két hete a második Szigetszentmiklóst láttuk vendégül, míg az előző játéknapon a negyedik Dunaújváros otthonába látogattunk. Sajnos, egyik találkozón sem sikerült bravúrt elérnünk, hiszen előbbin 2-0-ra, míg utóbbin 2-1-re kikaptunk. Sérültjeink továbbra is vannak, mert Scheiber Bence és Vereckei Dániel még nincs hadra fogható állapotban.

Jó hír viszont, hogy a még augusztusban Dabason térdszalag-szakadást szenvedő Farkas Péter felépült és a bajnokság hajrájában ismét a csapat hasznára lehet.

Nem könnyű a helyzetünk, a tizenötödik helyen állunk, azonban a mezőny továbbra is szoros, így egy-egy győzelemmel több pozíciót előre lehet lépni a tabellán. Ehhez az kell, hogy végre a szerencse is mellénk álljon és jobb százalékban használjuk ki helyzeteinket.

Reméljük, ma elkezdjük a felzárkózást és sikerrel tudjuk abszolválni a „kis Fradi” elleni összecsapást.

A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:

Méhkerék – DMTK 0-2

DMTK – Szigetszentmiklós 0-2

Dunaújváros – DMTK 2-1

A Dunaharaszti hazai pályán:

12 mérkőzésen, 5 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség, 15-15-ös gólarány, 16 pont.

A Ferencváros II eredményei előző három mérkőzésén:

FTC II – Pécs 1-3

Dabas – FTC II 1-0

FTC II – Pénzügyőr 3-1

A Ferencváros II vendégként:

12 mérkőzésen, 2 győzelem, 4 döntetlen, 6 vereség, 12-17-es gólarány, 10 pont.

Nem kezdte jól a kis Fradi a tavaszt, hiszen az őszi remek szereplésük után, tavasszal a Budafoktól, a Mórahalomtól, a Paks II-től, a Békéscsaba II-től, a Pécstől, valamint a Dabastól is kikaptak.

Az előző fordulóban viszont megtörték a jeget és a Pénzügyőr ellen 3-1-re győztek úgy, hogy végig domináltak a mérkőzésen. Ezzel a sikerrel újra elmozdultak a kiesőzónából és a tizenkettedik helyre feljöttek a tabellán. Fiatal, ambiciózus a keretük, akik már csak tavasszal tudják bizonyítani, hogy lehet rájuk számítani később az NB I-es csapatnál is, miután jövőre már nem lesz Ferencváros II a harmadosztályban.

Épp ezért, most mindent elkövetnek majd az újabb pontok megszerzéséért.

Dunaharaszti MTK – Ferencvárosi TC II

Dunaharaszti, 2017. április 9., vasárnap, 16:30

vezeti: Sipos K. (Legeza L., Éles A.)

A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:

április 8. szombat, 10:00 DMTK – Hegyvidék U14

április 8. szombat, 12:00 DMTK – Hegyvidék U15

április 8. szombat, 15:30 Dabas III – DMTK II

április 9. vasárnap, 9:00 Bozsik Kiemelt U11-13 Torna (Dabas)

április 9. vasárnap, 9:00 Bozsik Alközponti U11-13 Torna (Dunaharaszti)

április 9. vasárnap, 10:00 Leány U15 Torna (Törökbálint)

április 9. vasárnap, 10:00 Tabán – DMTK U17

Hajrá DMTK!

Olvasd a Facebook-ot is!