Nyertünk Komlón

Az NB III Közép-csoport huszonhetedik fordulójában Komlóra utazott a DMTK első számú felnőtt csapata.

Hűvös, szeles idő és rendkívül rossz talaj fogadta az együtteseket a kezdősípszó pillanatában. Nagy elánnal kezdtek a mieink és már az első percekben nyomás alá helyeztük a hazaiakat, akik átadták a területet és kontrákra építettek.

Az 5. percben Rebecsák passzolt Bozsikhoz, ő azonban a kapu mellé tüzelt.

A 14. percben Rebecsák szögletére rosszul futott ki Herbert, a hosszú oldalon érkező Ferenczi pedig senkitől sem zavartatva a hálóba fejelt. 0-1!

A 18. percben Ferenczi távolról emelt kevéssel a kapu fölé. A 27. percben Gacsal előreívelése után, Bozsik lövését védte Herbert.

A 32. percben szinte a semmiből egyenlítettek a hazaiak. A kaputól 30 méterre jutottak szabadrúgáshoz, közel az oldalvonalhoz. A labda mögé Ferencz állt és nagy erővel a léc alá bombázott. 1-1!

Válaszképp Kovács tekert a kapu fölé. A 37. percben egy hosszú indítást Bozsik egyből a mellette robogó Benke elé tálalt, aki a kifutó Herbert fölött, okosan ívelt a hálóba. 1-2!

A 42. percben végképp eldőlhetett volna a három pont sorsa, azonban Herbert előbb bravúrral védte Benke kísérletét, majd Bozsik a lecsorgót fölé vágta.

A második játékrészre sem változott sokat a meccs képe, a Komló gyors ellenakciókra rendezkedett be.

Az 55. percben Rebecsák fejelt Gacsalhoz, aki 18 méterről, kapásból lőtt mellé.

A 68. percben Márton bedobását Bozsik csúsztatta meg középen, az érkező Gacsal próbálkozása viszont célt tévesztett.

A 71. percben egy élesen keresztbelőtt labdáról Bozsik csak centikkel maradt le.

Egy perccel később Benke szemfülesen vette észre, hogy kinn áll a hazai kapus, de emelése mellé szállt.

Újabb néhány másodperc elteltével Rebecsák indítását követően Kovács lövését fogta meg Herbert.

Válaszképp egy gyors kontra végén lőhetett a hazaiak centere, ám Gyatyel bravúros mozdulattal hárította az életerős bombát.

A 88. percben ismét mi tehettük volna fel az i-re a pontot, viszont Bozsik hiába került nagy helyzetbe, Herbert óriásit védett a lövésénél.

Összességében a mérkőzés képe alapján megérdemelten nyertük meg a találkozót és ezzel feljöttünk a tabella kilencedik helyére, de a mezőny még mindig nagyon sűrű, így a Szentlőrinc ellen újra pontokat kell szereznünk céljaink elérésének érdekében.

Sport 36 Komlói Bányász – Dunaharaszti MTK 1-2 (1-1)

Komló, 100 néző, vezette: Bana G. (Perák A., Nagy A.)

Komló: Herbert, Szászfai (Király 73.p), Ferencz, Bolboaca S. (Kacsa 70.p), Németh Á., Bölcsföldi, Szentes, Németh T. (Jurátovics 77.p), Valkovics, Habi, Bolboaca A.

DMTK: Gyatyel, Miskei, Nyéki, Ferenczi, Márton, Kovács G. (Vitányi 76.p), Gacsal, Benke (Szanku 84.p), Rebecsák (Farkas P. 88.p), Dallos,Bozsik

Gólszerzők: Ferencz 32.p ill. Ferenczi 14.p, Benke 37.p

Sárga lapok: Szászfai 58.p, Kacsa 81.p ill. Nyéki 40.p, Ferenczi 67.p, Szanku 92.p, Vitányi 93.p

Króner Péter vezetőedző: „Az elsődleges cél a három pont megszerzése volt. Tudtuk, hogy fegyelmezett, szervezett ellenféllel találjuk magunkat szembe, de összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.”

Szép volt Fiúk! Hajrá DMTK! 

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...