Vereség a BKV Előrétől

Az NB III Nyugati csoport tizedik játéknapján a BKV otthonába látogatott a DMTK. 

Az első lehetőség a mieink előtt adódott: a 9. percben Dallos indítása után, az utolsó védő Bíró elől szögletre tisztázott. A sarokrúgást Rusvay tekerte középre, ahol Ferenczi érkezett és kevéssel fejelt a kapu fölé.
A találkozó elején a DMTK akarata érvényesült, a BKV pedig kontrákra rendezkedett be.
A 26. percben egy lecsorgó labdát Gacsal szedett össze és kevéssel lőtt mellé.
A 29. percben váratlanul vezetést szerzett a hazai gárda: egy hosszan előreívelt labdát Balogh B. készített le Csepreginek, aki a tizenhatosról a hosszú alsóba lőtt. 1-0!
Két perccel később újabb gólt szerzett a BKV, ám ezt a játékvezető jogosan, les miatt nem adta meg.
Fordulás után nem sokkal, folytatódott a rémálom. Az 50. percben egy bal oldali beadás szállt Balogh B. fejére, ő pedig közelről a léc alá bólintott. 2-0!
A 61. percben úgy nézett ki, visszajöhetünk a meccsbe, hiszen Mészáros remek passzával Szalánszki tört be a tizenhatoson belülre és a kifutó Palásthy felett a hálóba emelt. 2-1!
A gyors találat után egy perccel, egy eladott labdát követően, Irmes kapott kiváló indítást és a büntetőterület vonaláról, hatalmas gólt ragasztott a rövid felsőnkbe. 3-1!  


A 66. percben végképp eldőlt az összecsapás sorsa: egy szabadrúgás utáni fejest Gyatyel ütött oldalra, ahol Ihos érkezett és a gólvonal mögé passzolt. 4-1!
A 80. percben Mendebaba lövését boxolta Palásthy a második hullámban érkező Gacsal elé, aki egyből a léc alá tüzelt. 4-2!
Összességében egy fordulatos meccsen, a helyzeteivel jobban sáfárkodó BKV 4-2-re győzött.
Reméljük vasárnap, az Andráshida ellen sikerül javítani és megkezdjük a felzárkózást a középmezőnyre.
BKV Előre - Dunaharaszti MTK 4-2 (1-0)
Budapest, 100 néző, vezette: Hanyecz B. (Pogonyi F., Kovács B.)
BKV: Palásthy, Girán, Irmes, Tóth K. (Ihos 52.p), Balogh B. (Bata 64.p), Ferkó, Csanálosi (Banai 70.p), Csepregi, Rákos, Kálmán, Miklósvári
DMTK: Gyatyel, Rétsági, Ferenczi, Márton D., Gacsal, Szalánszki, Mendebaba, Dallos (Kovács G. 78.p), Bíró (Vitányi 61.p), Rusvay (Rebecsák 65.p), Mészáros
Gólszerzők: Csepregi 29.p, Balogh B. 50.p, Irmes 62.p, Ihos 66.p ill. Szalánszki 61.p, Gacsal 80.p
Sárga lapok: Tóth K. 18.p, Bíró 34.p
Króner Péter vezetőedző: "Megérdemelten nyert a BKV."
Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...