Utánpótlás és DMTK II - hétvégi eredmények

 

Hétvégén három győzelem és egy döntetlen volt a DMTK korosztályos csapatainak mérlege.

- Továbbra is veretlenül áll az élen a DMTK II
- Hatalmas bravúr: Legyőzte az U13 a Fradit!
- Gólzáporos meccsen nyert az U14

DMTK II:
Dunaharaszti MTK II - Szigetcsép SC 2-1 (1-1)
Gólszerzőnk: Hegyes Z. 19.p, 80.p
DMTK II: Kristóf, Schuszter, Frankovics, Kardos (Újszászi 46.p), Adorján, Hegyes Z. (Keszthelyi 87.p), Szinai, Valkai, Gogán (Hegyes P. 60.p), Weiszhaupt (Varga G. 60.p), Varga P.
Második számú felnőtt csapatunk korán hátrányba került a Szigetcsép ellen, ám a 19. percben előbb Hegyes Z. egyenlített, majd a 80. percben a győztes gólt is megszerezte, így 2-1-re nyertünk és továbbra is veretlenül vezetjük a tabellát.

U14:
Dunaharaszti MTK - Újbuda FC 5-3 (4-0)
Gólszerzőink: Vámos 4.p, 22.p, Nagy D. 13.p, Zsigmond 19.p, Kiss D. 78.p
DMTK: Juhász J., Foór J., Vámos, Bácsi (Kozma 72.p), Zsigmond, Nagy D. (Bárány 51.p), Kiss D., Tóth Zs., Fekete (Béla 41.p), Szilágyi B., Losonczi
U14-eseink az Újbudát látták vendégül és Vámos duplájával, valamint Nagy D. és Zsigmond egy-egy találatával a félidőben már 4-0-ra vezettünk. Ezt követően magára talált a vendég gárda és egészen 4-3-ra felzárkózott, ám a találkozó végén Kiss D. révén bebiztosítottuk a győzelmet.

U13:
Ferencvárosi TC - Dunaharaszti MTK 2-3 (1-1)
Gólszerzőink: Nagy D. 22.p, Kiss D. 52.p, Tóth R. 58.p
DMTK: Apró M., Csörgő (Várady 47.p), Kozma, Bácsi (Dudás 21.p), Reibl D. (Bedő 31.p), Nagy D., Zsidai (Gacsal H. 41.p), Kiss D., Bárány, Sutyinszky, Tóth R.
U13-asaink a második helyen álló Ferencváros vendégei voltak szombaton. A vezetést a hazaiak szerezték meg, erre viszont Nagy D. még a szünet előtt válaszolt. A második játékrészben újra a Fradi került előnybe, majd Kiss D. gyorsan egalizált, míg a hatalmas csata végén, a lefújás előtt kevéssel Tóth R. megszerezte a DMTK harmadik találatát, ami azt jelentette, hogy a mieink hatalmas bravúrt végrehajtva, legyőzték a Ferencvárost!

U12:
Ferencvárosi TC - Dunaharaszti MTK 1-0 (0-0)
DMTK: Ughy (Hajdu B. 31.p), Prommer (Pete 31.p), Bráda (Seres 31.p), Bihari (Batiz 31.p), Foór A., Polonkai, Szabó M. (Mikó 31.p), Deák, Földi
U12-eseink szintén a Fradival mérték össze erejüket. A mieink a nagyobbakhoz hasonlóan közel álltak a bravúrhoz, ám a második játékrészben született hazai találatra, nem tudtunk válaszolni, így 1-0-s vereséget szenvedtünk.

Hajrá DMTK!

 

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...