Kikaptunk a III. Kerülettől

Az NB III Nyugati csoport tizenharmadik fordulójában a III. Kerületet látta vendégül első számú felnőtt csapatunk.

Nagy elánnal kezdtek a mieink, és Rusvay szögletét követően Farkas csúsztatása csak kevéssel szállt a kapu mellé.
Válaszképp viszont góllal büntetett az óbudai csapat. A 6. percben először jöttek át a térfelünkre és Kaszai bal oldali beadására Pleszkán robbant be, majd közvetlen közelről a hálónkba helyezett. 0-1!
A 16. percben nagy helyzetben Márton mentett az egyik vendég játékos elől, míg a 21. percben Tóth L. emelt a kapu fölé.
Ezt követően átvette a DMTK az irányítást. A 26. percben Kovács beadására Bíró robbant be, azonban közeli lövését Kunsági bravúrral hárította.
A 32. percben Rusvay emelt a vendég kapus kezébe. A 42. percben Rusvay tekert középre, ahová Márton robbant be és nagy erejű fejese csak centikkel kerülte el a kaput.                                                                
A félidőben megrendezett tizenegyesrúgó versenyt a gyerekek közül Földi Bence, míg a felnőtteknél Pápai István nyerte meg. Gratulálunk nekik!
A második játékrész elején Gacsal 22 méterről tekert fölé egy szabadrúgást.
Az 56. percben Szalánszkit szöktette Rusvay, aki betört a tizenhatoson belülre, viszont közeli kísérletét Kunsági hatalmas vetődéssel hárította.
Mindent egy lapra téve rohamozott a Dunaharaszti az egyenlítés érdekében. Két perccel később Dallos beadását Bíró fejelte kevéssel mellé.
A 66. percben Rusvay szabadrúgását Rétsági centikkel fejelte a kapu mellé. Újabb egy perc elteltével Rusvay passza után, Szalánszki próbálkozását fogta Kunsági.


A 70. percben Rusvay szögletét Rétsági lőtte mellé, majd néhány pillanat múlva Márton egy lecsorgó labdát bombázott kapura, ami az egyik védőn irányt változtatott, ám Kunsági visszaért is kiöklözte a kísérletet.
A 88. percben nagy helyzetben szabadítottak fel a vendég védők, míg Márton lövése fölé szállt.
A 93. percben amikor már teljesen kitámadtunk egy kontra végén került a játékszer Kokenszky elé, aki 15 méterről a léc alá tüzelt. 0-2!
A folytatásban másra nem maradt idő, így hiába játszottunk mezőnyfölényben, ezúttal is pont nélkül maradtunk.
Reméljük a következő fordulóban, a Szabadkikötő ellen végre megtörik a jég és sikerül három pontot szereznünk.
Dunaharaszti MTK - III. Kerületi TVE 0-2 (0-1)
Dunaharaszti, 200 néző, vezette: Katona B. (Marozsi G., Molnár A.)
DMTK: Gyatyel, Kovács G. (Szalánszki 46.p), Farkas P., Rétsági, Márton, Dallos, Mendebaba, Gacsal, Rusvay, Mészáros (Vitányi 69.p), Bíró (Ferenczi 84.p)
III. Kerület: Kunsági, Nagy O., Hámori (Huszárik 77.p), Szalai, Laczkó, Gálfi, Rabatin, Tóth L., Kaszai (Sorecz 72.p), Sóron, Pleszkán (Kokenszky 61.p)
Gólszerzők: Pleszkán 6.p, Kokenszky 94.p
Sárga lapok: Nagy O. 81.p, Kokenszky 85.p
Króner Péter vezetőedző: "Mindent megtettünk a győzelemért, küzdöttünk, harcoltunk, de gól nélkül nem lehet nyerni."
Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...