Vasárnap rangadót játszunk a Vidi II-vel

Az NB III Nyugati csoport huszonkettedik fordulójában a MOL Vidi II otthonában lép pályára első számú felnőtt csapatunk, vasárnap 11 órakor.

A székesfehérváriak, hozzánk hasonlóan, a bennmaradásért küzdenek. Jelenleg az utolsó előtti helyen állnak úgy, hogy három ponttal gyűjtöttek kevesebbet eddig, mint a mieink.
Tavasszal még nem nyertek, hiszen a BKV-val és a Ménfőcsanakkal döntetlent játszottak, míg a Csepeltől és a III. Kerülettől vereséget szenvedtek.
Az óbudaiak otthonában már 3-0-ra is vezettek múlt héten, ám a hazaiak emberhátrányban játszva fordítottak és 4-3-ra legyőzték őket.
Reméljük, nem lesz sok visszajátszójuk ezúttal sem és egy jó mérkőzésen, idegenből is ponttal, pontokkal tudunk majd távozni.
A MOL Vidi II eredményei előző három mérkőzésén:
Andráshida - Videoton II 3-1
Videoton II - Ménfőcsanak 1-1
III. Kerület - Videoton II 4-3
A MOL Vidi II hazai pályán:
10 mérkőzésen, 3 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség, 15-16-os gólarány, 12 pont.
A Dunaharaszti eredményei előző három mérkőzésén:
DMTK - Nagykanizsa 2-1
Sárvár - DMTK 2-1
DMTK - Komárom 2-1
A Dunaharaszti vendégként:
10 mérkőzésen, 1 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség, 10-21-es gólarány, 6 pont.
A DMTK jól kezdte a tavaszt, mert egyre feljebb kapaszkodunk a tabellán. Ugyan most még a kieső, tizennegyedik helyen állunk, de a tizedik Sárvárnak is csupán négy ponttal van többje, mint nekünk.
Két hete vereséget szenvedtünk Sárváron, azonban az előző fordulóban a negyedik helyen álló Komárommal szemben hátrányból fordítva, Márton és Nichenko góljával 2-1-re győztünk.
Bízzunk benne, ez a bravúros siker plusz lökést ad a keretnek a bajnokság folytatására és a vasárnapi hatpontos csatából mi jövünk ki győztesen.
MOL Vidi FC II - Dunaharaszti MTK
Székesfehérvár, 04.07., vasárnap 11:00
vezeti: Zám Zs. (Tinnyei Zs., Révész Cs.)
A Dunaharaszti többi csapatának hétvégi programja:
04.06. szombat 9:00 Bozsik U11/13 Torna
04.06. szombat 10:00 Taksony - DMTK U17
04.06. szombat 10:45 DMTK - Budaörs U12
04.06. szombat 12:15 DMTK - Budaörs U13
04.07. vasárnap 9:00 DMTK - Csepel U14
04.07. vasárnap 11:00 DMTK - Csepel U15
04.07. vasárnap 16:00 DMTK II - Szigetszentmárton
Hajrá DMTK!

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...