Utánpótlás és DMTK II - hétvégi eredmények

 

Utánpótlás és a DMTK II csapatai az elmút hét folyamán 5 győzelmet, 2 döntetlent és 3 vereséget könyvelhettek el.

- Fontos meccsen vesztett a DMTK II
- Bravúros U17-es siker Taksonyban
- U14-eseink továbbra is harcban a dobogóért
- Szerda-szombat-szerda ritmusban játszott az U12 és az U13

Felnőtt II:
Dunaharaszti MTK II - Szigetszentmárton FC 3-4 (2-0)
Gólszerzőink: Balogh T. 9.p, 38.p, Kemecsei 64.p
Kiállítva: Schuszter 87.p
DMTK II: Kristóf, Schuszter, Weiszhaupt (Keszthelyi 81.p), Hegyes Z., Balogh T. (Adorján 43.p), Szinai (Varga P. 59.p), Varga G., Hegyes P., Kemecsei, Serdült, Valkai
Igazi rangadót vívott egymással az első és a második helyezett. A mieink Balogh T. duplájával kétgólos előnybe kerültek, azonban a vendégek a második játékrész elején fordítani tudtak. A hajrában ugyan Kemecsei szép szabadrúgásával egyenlítettünk, de az utolsó pillanatokban újabb gólt szerzett a Szigetszentmárton, így 4-3-ra győzött és megelőzött minket a tabellán.

U17:
Taksony SE - Dunaharaszti MTK 0-1 (0-0)
Gólszerzőnk: Simon 80.p
DMTK: Pántya, Gosztonyi, Sulyok, Kiss B., Szabó P. (Nádas 92.p), Dezső, Verpeléti, Erdei, Kun (Sipos 46.p), Simon, Kanizsai
U17-es csapatunk a Taksony vendégeként lépett pályára hétvégén. Szoros meccset játszottak a felek, amit egy gyors kontra végén mi nyertünk meg, mert Simon a 80. percben megszerezte számunkra a három pontot érő találatot.

U15:
Dunaharaszti MTK - Csepel FC 2-2 (1-0)
Gólszerzőink: Marlyin 3.p, Sipos 68.p
DMTK: Bartha, Berkes, Koller B., Dékány B., Kincses, Gyuris, Marlyin, Sipos, Bődi, Csoma-László, Dezső
U15-öseink a Csepel ellen Marlyin révén gyorsan előnybe kerültek, ám a vendégek egyenlítettek. Sipos góljával a második félidőben is mi vezettünk, azonban a hajrában egyenlített a Csepel, így 2-2-vel zárult a találkozó.

U14:
Dunaharaszti MTK - Csepel FC 5-1 (3-0)
Gólszerzőink: Fekete 17.p, 42.p, Zsigmond 23.p, 46.p, Losonczi 26.p
DMTK: Juhász J., Foór J., Vámos, Bácsi (Sutyinszky 46.p), Tóth Zs., Zsigmond, Szilágyi B., Losonczi, Király, Bednanics (Béla 51.p), Fekete
U14-eseink ismét meggyőző játékkal rukkoltak elő, a vendég csepeliek az öt gólunkra csupán egyszer tudtak válaszolni. Az 5-1-es eredményt hozó találkozón Fekete és Zsigmond duplázott, míg Losonczi egyszer talált be a hálóba.

U13:
Dunakanyar SE-Szentendre - Dunaharaszti MTK 0-3 (0-2)
Gólszerzőink: Bárány 27.p, Kiss D. 29.p, 53.p
DMTK: Apró M., Csörgő, Kozma, Bácsi, Reibl D., Kiss D., Madarász Z., Bárány, Sutyinszky, Bednanics, Fekete, csereként pályára lépett: Dudás, Gacsal, Várady
U13-asaink hétközben a Dunakanyar vendégeként Kiss D. két, valamint Bárány egy góljával, könnyed 3-0-s sikert arattak Szentendrén.

Dunaharaszti MTK - Budaörsi SC 0-2 (0-1)
DMTK: Apró M., Csörgő, Kozma, Bácsi, Reibl D., Zsidai, Kiss D., Madarász Z., Sutyinszky, Bednanics, Fekete, csereként pályára lépett: Dudás, Gacsal, Földi, Várady
Szombaton délelőtt igazi rangadó várt az U13-asokra, mert a harmadik helyezett Budaörsöt látta vendégül a negyedik DMTK. Sajnos, az első és a második félidőben is a kapunkba találtak a vendégek, amire mi ezúttal egyszer sem tudtunk válaszolni, így 2-0-s vereséget szenvedtünk.

Kelen SC - Dunaharaszti MTK 3-5 (3-4)
Gólszerzőink: Fekete 18.p, 23.p, 28.p, Kiss D. 30.p, 48.p
DMTK: Apró M., Csörgő, Kozma, Bácsi, Reibl, Nagy D., Zsidai, Kiss D., Sutyinszky, Bednanics, Fekete, csereként pályára lépett: Dudás, Földi, Tóth R., Várady
Ezen a héten szerda kora délután már ismét pályán voltak a mieink. A Kelen SC a 14. percben már 3-0-ra vezetett, ám a mieink óriásit küzdve, Fekete 3, valamint Kiss D. 2 góljával megfordították az eredményt és begyűjtötték a három pontot.

U12:
Dunakanyar SE-Szentendre - Dunaharaszti MTK 0-0
DMTK: Hajdu B., Bráda, Bihari, Foór A., Polonkai, Batiz, Acsai, Deák, Mikó, csereként pályára lépett: Prommer, Seres, Szabó M., Ughy
U12-eseink egy kiélezett, izgalmas meccset játszottak szerdán Szentendrén, azonban a hálóba ezen a mérkőzésen egyik együttes sem tudott betalálni.

Dunaharaszti MTK - Budaörsi SC 1-0 (0-0)
Gólszerzőnk: Acsai 45.p
DMTK: Hajdu B., Bráda, Prommer, Polonkai, Szabó Marcell, Deák, Foór A., Acsai, Batiz, csereként pályára lépett: Ughy Á., Pete, Bihari, Seres, Szabó Mihály
Vasárnap viszont a Budaörs ellen már igen. A találkozó hasonlóan nagy izgalmakat hozott, mint a szerdai, de ezúttal Acsai góljával itthon tartottuk a három pontot.

Kelen SC - Dunaharaszti MTK 3-2 (1-1)
Gólszerzőink: Szabó Mihály 27.p, Foór A. 36.p
DMTK: Ughy, Pete, Seres, Bihari, Foór A., Szabó Marcell, Batiz, Acsai, Reibl B., csereként pályára lépett: Hajdu B., Prommer, Szabó Mihály, Deák, Mikó
U12-eseink is szerda délután játszottak a Kelennel. Izgalmas, fordulatos csata zajlott a pályán, de hiába Szabó Mihály és Foór A. egy-egy gólja, a hazaiak 3-2-re legyőztek ezúttal bennünket.

Hajrá DMTK!

DMTK Webshop

Bejelentkezés

Olvasd a facebookot is...